Összeszedtünnk pár választ olyan kérdésekre, amit gyakran tesztek fel nekünk:
Igen! Asszisztenseink beszélnek angolul, és igény esetén német nyelvű kollégát is tudunk biztosítani. Kérjük, már az ajánlatkérésnél jelezzétek a preferált nyelvet, hogy a megfelelő kollégát oszthassuk be a nemzetközi esküvőkre vagy többnyelvű céges eseményekre.
A legnépszerűbb esküvői hétvégék (májustól- októberig), valamint a céges karácsonyi partiszezon időpontjai akár fél-egy évvel előre is betelhetnek. Érdemes minél hamarabb felvenni velünk a kapcsolatot, hogy biztosan szabadok legyünk a jeles napon.
Minden esetben biztosítunk profi, mosolygós asszisztenst a helyszínen! Ők építik össze a gépeket, segítenek a vendégeknek a kellékek kiválasztásában, és gondoskodnak a technikai felügyeletről. Nektek tényleg csak annyi a dolgotok, hogy élvezzétek a bulit!
Természetesen igyekszünk mindenben alkalmazkodni hozzátok! Ha a programterv változna, kérjük, lehetőség szerint legalább 24 órával a rendezvény előtt jelezzétek nekünk, hogy felkészülhessünk. Tudjuk jól, hogy egy eseményen bármikor becsúszhat egy kis csúszás, ezért ha a logisztikai kapacitásunk engedi, akár még a helyszínen is nyitottak vagyunk a módosításra, hogy minden a lehető legjobban alakuljon. Egy apróságra érdemes figyelni a tervezésnél: amennyiben a program eltolódása miatt a csapatunknak várakoznia kell (állásidő), annak díja 8000 Ft / megkezdett óra. Javasoljuk, hogy a menetrendet egy kis ráhagyással kalkuláljátok, hogy elkerüljük a felesleges plusz költségeket és minden zökkenőmentes legyen!
Budapesti telephelyünktől mérve a kiszállás díja 125 Ft/km. Ha a rendezvény Budapesten belül van, fix 6000 Ft-os kiszállási díjjal számolunk (ez az összeg nem tartalmazza az esetleges helyi parkolási díjakat). Nincsenek rejtett költségek, a pontos összeget már az árajánlatban látni fogod!
Természetesen minden szolgáltatásunkról hivatalos számlát állítunk ki. A 20% foglaló befizetése után a fennmaradó összeget ráértek a rendezvény után, a megállapodott formában rendezni. A számlán minden esetben megtaláljátok a számlaszámunkat és a számlavezető bankunkat.
Magánszemélyek esetén a foglalás véglegesítéséhez 20% foglalót kérünk, amivel garantáljuk, hogy az adott dátumra a választott eszköz és a csapatunk kizárólag a Te rendezvényedre fókuszál. Céges megrendelések esetén rugalmasabb feltételeket biztosítunk és nem kérünk előzetes foglalót, segítve ezzel a vállalati beszerzési folyamatokat. A pontos részletekről és a fizetési ütemezésről kérj egyedi tájékoztatást az ajánlatkérésed során!
A folyamat rendkívül egyszerű és átlátható. Miután a weboldalunkon leadod az igényeidet, mi hamarosan küldünk neked egy személyre szabott, részletes írásos árajánlatot. Ha ez elnyeri a tetszésedet, egy szerződéskötéssel fixáljuk a dátumot, így 100%-ig biztos lehetsz benne, hogy a naptárunkban a te rendezvényedé lesz a főszerep. Az esemény közeledtével pontosítjuk az egyedi látványterveket és a technikai részleteket, a nagy napon pedig időben érkezünk, pikk-pakk telepítjük az eszközöket, és már indulhat is a felejthetetlen közös élmény!
Igen! Mivel komoly gépparkkal, több fotóautomatával rendelkezünk, gond nélkül meg tudunk jelenni az ország több pontján is egyszerre. Így akár a legforgalmasabb esküvői és céges hétvégéken is számíthattok ránk.
Igen, országos kiszállással dolgozunk, így Magyarország bármely pontjára örömmel elmegyünk a rendezvényedre! Fő bázisunk azonban Budapest és Pest megye, így a fővárosban és az agglomerációban (legyen szó Inrárcsról, Monorról, Gödöllőről vagy Ceglédről) maximális lefedettséggel és gyorsasággal vagyunk jelen.
Kiemelt fókuszterületünk továbbá a környező régiók nagyvárosai, mint Kecskemét, Székesfehérvár, Tatabánya és Szolnok, valamint Szeged és vonzáskörzete. Bár az ország távolabbi pontjain (pl. Kelet-Magyarországon vagy a Nyugat-Dunántúlon) is szívesen vállalunk felkéréseket, a legkedvezőbb kiszállási díjakat a fenti, kiemelt régiókban tudjuk biztosítani. Kérj bátran ajánlatot, és pontosan kiszámoljuk neked a logisztikát!
Igen, és kifejezetten ajánljuk is! Egy nagyobb céges rendezvényre vagy gálára hatalmas pluszt ad, ha többféle élményt is biztosítotok a vendégeknek. Ha több szolgáltatást rendelsz egyszerre, egyedi csomagárat állítunk össze nektek.
Természetesen! Amennyiben az időjárási viszonyok engedik.
Töltsd ki a lenti mezőket, és kérd ingyenes ajánlatunkat következő rendezvényedhez.